Örülünk, hogy itt vagytok!
Alig várjuk, hogy találkozzunk veletek.
Debreceni alapítású családi vállalkozásként működünk. A világ különböző pontjairól érkezve, egy luxushajó fedélzetén ismerkedtünk meg egymással, valahol a karibi vizeken. Később Kolumbiában összeházasodtunk, majd közösen dolgoztunk tovább a tengeren. Itt született meg bennünk a Kép Studio gondolata - egy közös álom, ami végül Debrecenben vált valóra.
Augusztin Péter
Fényképész
A fotózás már egészen korán az életem részévé vált. Már tinédzserként is ott volt bennem a vágy, hogy megörökítsem a saját utamat és mindazt, ami körülöttem történt. Ez az érdeklődés azóta hivatássá nőtte ki magát, és azóta is folyamatosan formál- emberként és alkotóként.
Fotográfusként Debrecenben, a szülővárosomban végeztem tanulmányaimat, majd Európában és Ausztráliában kezdtem el kísérletezni a fotózással. Később portré- és esküvői fotósként dolgoztam egy nemzetközi luxushajó társaságnál. Ez a különleges környezet megtanított arra, hogyan lehet gyorsan kapcsolódni az emberekhez, alkalmazkodni a különböző helyzetekhez, és őszintén megörökíteni a legfontosabb pillanatokat.
Fotósként az motivál, hogy minden pillanatban meglássam az egyediséget a spontán érintéseket, az őszinte tekinteteket, az apró részleteket, amelyekből egy emlék születik. Munkám során mindig arra törekszem, hogy ezekből a pillanatokból egy hiteles és időtálló történet formálódjon.
Egy tengeri úton ismertem meg Alexát, aki nemcsak az életem társa lett, hanem a kreatív utam része is. Együtt alapítottuk meg a Kép Stúdiót Debrecenben egy helyet, ahol örömmel fogadunk mindenkit, aki értékeli a valódi pillanatokat és a maradandó emlékeket.
Alexa Vanegas
Kolumbiában született Vizuális Művész
A fotózás számomra egy érzelmi nyelv. A színek, a fények, a kompozíciók segítségével történeteket mesélhetek, sokszor olyanokat is, amiket szavakkal nehéz lenne elmondani. Kolumbiában nőttem fel, egy olyan családban, ahol apukám szenvedélyesen dokumentálta az életet. A családi fotóalbumunk akár egy komoly művészeti anyagnak is beillene.
Egyetemen eredetileg szobrásznak készültem, de aztán egy kiránduláson kezembe került az első Fényképezőgép... és onnantól kezdve több időt töltöttem a kereső mögött, mint a kőtömbök mellett. Az első képeimre azt mondták, “jó szemed van hozzá” én meg inkább csak kíváncsi voltam. A kíváncsiságom aztán szenvedéllyé, majd hivatássá alakult.
Később kiállításokon vettem részt, ösztöndíjakat nyertem, tanítottam is. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, mindent újra kell kezdenem, de valahogy mindig ott volt velem a kamera. És egy idő után már nem csak művészként alkottam, hanem fotósként is valódi emberekkel, valódi pillanatokban.
Most Debrecenben vagyok ha megkérdeznéd, hogyan kerültem ide, csak annyit mondanék: a szívemet követtem. Itt van a férjem, a családja, igaz barátok, és egy stúdió, amit ma már az otthonomnak tekintek.